Sternberg család
Sternberg Zebulon Jonatán (Budapest, 1880 – Caux, Svájc, 1945)
Dach Margit (Vác, 1888 – Jeruzsálem, 1975)
Sternberg Zebulon Jonatán (Závi) szülei a máramarosi eredetű, de Ácson megtelepedett rabbi fia, Sternberg József (1856–1943) és a bécsi Asenath-Nitzevet Hirschler (1863–1902) voltak. Budapestre költözésük után Asenath használtcikk-kereskedést alapított, férjének könyvkereskedése volt, de leginkább a szent iratok tanulmányozásával foglalkozott. Tizenkét gyermekük született, közöttük a legidősebb Závi, aki a pozsonyi és nyitrai jesivákban tanult. Édesanyja korai halála után rámaradt tizenegy testvére eltartásának gondja. 1908-ban kötött házasságot Dach Margittal, egy Litvániából Magyarországra vándorolt piszkei szatócs lányával. A házaspár közösen vezette az Asenathtól örökölt kis Dob utcai üzletből 1922-ben alakult családi részvénytársaságot, az Antikart Rt-t.
A Sternberg testvérek többsége a szülőket követve műtárgy-, használtcikk- és régiség-kereskedéssel foglalkozott; az 1920-as, 1930-as években szinte mindegyikük elhagyta Magyarországot, Palesztinában vagy Nyugat-Európában telepedett le.
Závi a vallásos cionista Mizrachi mozgalom tagja volt. 1923-ban három hónapot töltött Izrael földjén, az 1930-as években kétszer is megpróbált kivándorolni Palesztinába. 1935-ben hosszabb időt töltött ott, földet vásárolt, vállalkozást indított, de az 1936-ban kezdődött palesztin felkelés következtében vissza kellett térnie Magyarországra. Tevékeny részt vállalt a budapesti ortodox hitközség életében, de cionista kötődése miatt kapcsolata a hitközséggel nem volt konfliktustól mentes.
Fiukat, Moshét, aki a Bnei Akiva vallásos cionista ifjúsági szervezet tagja volt, még 1943-ban Palesztinába küldték az ifjúsági alija-csoporttal (’felmenetel’, Izrael földjére való bevándorlás). Iker lányaik, a cionista ifjúsági szervezetekkel szintén kapcsolatban álló Erika és Asznát hamis papírokat szereztek, keresztény családoknál helyezkedtek el nevelőnőként. Erika 1944 májusában öngyilkos lett. Asznát a Vadász utcai Üvegházban élte át a vészkorszakot, 1956-ban Izraelbe vándorolt ki családjával együtt, később Kanadába költöztek.
A Sternberg házaspár a Kasztner-csoporttal érkezett Svájcba 1944 decemberében. Závi néhány héttel később elhunyt. Felesége 1945 augusztusában Palesztinába ment, 1947-ben visszatért Budapestre, később végleg Jeruzsálemben telepedett le.
Galéria
Családi képek
Antikart Rt.
Svájc